Új bejegyzés Frissítés

2008.02.12. 20:32

Több mint 30 állatról infó !!! És ingyenesen hírdethetitek az oldalatokat .....

2008.02.10. 13:51

Nah...''Emok'' mondjátok hogy tudjátok mi az a világfájdalom, valaki leírná nekem?! Qrva kiváncsi vagyok, ugyanis biztos jó lehet ha ti élvezitek az érfelvágósdi játékokat, a mindennapos sírási rohamokat, szenvedni mert szar az élet, de akkor egy kérdés, ha ennyi bajotok van, mért csak mondjátok? Ettől nem vagytok se menők se kemények, tiszta gáz az összes hülye köcsög Emo, bazz nem hogy megtennétek, akkor nem lenne a VILÁGNAK VELETEK GONDJA! nem ám nektek a világgal...kisebbsége vagytok, lehet nem véletlen!! Ilyen hülye embereket, most komolyan, áhh már nem is tudok mit mondani, de legalább tűnnétek el a Föld színéről-örökre! (nem kell csak mondogatni a sok baromságot) öcsém ti se vagytok semmik...csak senkik ;)

2008.02.04. 17:21

FÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚJJJJJJJJJJJJJJJJ EMO!

2008.02.04. 17:21

FÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚJJJJJJJJJJJJJJJJ EMO!

2008.01.26. 10:09

Igaz... Nemértem hogy a 13,14,15 éves "gyerekek" mit tudnak az élet szarságairol???  hisz mindent megkapnak.... akkor egy szavuk se lehetne....  ez csak a divatrol szol addig amig télleg megnem tudod milyen az élet "sötét oldala"....

2008.01.26. 02:32

2008.01.21. 14:38

A legtöbb "emo" 13,14,15 éves!!! Ők csak az emo divatért vannak oda!!!Jó atom cuccok!!De igazi emo csak belül lehetx!és ha belül az vagy akk kisugároz a külsődre is!! 17 éves kortól az igazi mikor már tudod h nincs értelme semminek!!!!!Ludmill

2008.01.21. 09:43

Én nem akarlak bántani, titeket nincs nekem semmi bajom veletek!De mindez nem a divatról szól!(am nagyon jók a cuccok)És xXxAvrilxXx ő nem iszik?Mert X=nem iszok X=nem cigizek X=nem drogozok!Ezt gondold át!

2007.12.26. 18:29

2007.12.22. 21:18

Többet nem írok, rájöttem, hogy eddig is hülye voltam, mert ez az én magángyűjteményem, den akartam így kiadni. De ha egyszer annyira felidegeltél... !!!

2007.12.22. 21:17

, ha mindenki gyűlöl, mintha színészkednem kell mások szeretetéért…     Titkold el szíved szenvedését, ne halld a sors gúnyos nevetését! Sírni lehet, de nem érdemes, szíved bárhogy fáj, nevess!     Vámpír vagy, álmod a hajnal. Vámpír vagy, sötét angyal. Léted talány, hajnalod az alkony, életed halál, alkonyod a hajnal.     Éld túl, ez az ősi szabály… Én azt hazudom, hogy jobb, ami vár… Pedig igaz, hogy azt kapunk, ami jár…     A sötétség akármikor, akárhol ott van. Nem láthatod, de érezheted az érintését. Csak el kell hinned, hogy létezik. Ha nem tudsz hinni ebben, akkor a sötétség többé nem létezik számodra.     Az tesz minket sebezhetővé, hogy nem fogjuk fel: van rosszabb a halálnál...

2007.12.22. 21:16

Látni egymást, és észre sose venni, szerelmünket szívünkből kiverni, ösvényeken külön kóborolni, fösvényebben szívünk lakatolni, érezni azt, amit szívünkből kitéptek, vérezni úgy, álca- nevetésben, kéztördelve kezed sose fogni, állandóan pillantást koldulni, látni egymásnak közönyös mosolyát, sírni legbelül, elválaszt egy nagy világ.     "Reggel a hideg párás ködben álltam egy kopasz fa alatt és merengtem csendben… Gondolataim együtt gomolyogtak leheletemmel, könnyeim összefolytak néhány magányos esőcseppel… Annyira vágytam ott utánad… úgy éreztem, megöl ez a mérhetetlen bánat… sose gondoltam, ez ennyire fájhat.."     Kalodába zárt szavak szabaduló művészt játszanak, de sérülten, bénán, fájdalmukat zavartan titkolva hajolnak meg, míg a közönség tapsol - összerogyni csak a színfalak mögött lehet…     A bánat új embert farag belőled, ha közben nem pusztulsz bele.     Már nem sírok, de a szívem vérzik belül, Már mosolygok, de a szememben szomorúság ül. Már hazudok is, hogy ne álljak az útba, Már hazudok, hogy a szívem ne törhesd meg újra.     Hétköznapivá válik a szenvedés, minden öröm lassan kihűl.     A fájdalom jelenti az életet.     A lelki sérülés nem múlik el soha. De hozzáedződik a lélek.     S ha nevetek vagy ajkamon kel ének, teszem, mivel egyetlen menedék ez, hogy elrejtsem szavát a szenvedésnek.     Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben.   Zöld csillag, kihunyt az égen,  a csónak partot ért.  Hideg csendben fekete minden,  legyen az álmod szép.     Nem az a fájdalom sírni, zokogni, hanem a fájdalmat mosolyba fojtani. Az ember erős, de a szíve megszakad, ha azt, kit igazán szeret, szeretni nem szabad.   Szenvedtem, a fájdalom megnevelt, más lettem. Sírtam, a könnyek megtörték lelkem, más lettem. Nevettem, de az álmosoly kegyetlen, más lettem. Pengével barátkoztam, sok új, gyilkos dolgot megtanított nekem, más lettem. Szerettem, szívem eltemettem, más lettem. Csalódtam, megtanultam, érezni nem kell, más lettem… Az érzelmek megneveltek, miattuk szenvedtem, valami más lettem, valami érzéketlen, valami kegyetlen.     Engem még nem szeretett senki, engem még nem csókoltak szívből, igazán. Nekem nem szabad boldognak lenni, nekem álom minden csupán! Meghalok. Ha hagynak, meghalok. De nem baj! Nem sír értem senki. Majd kezet rázok a halállal. Cinkosom az öreg fickó, már régóta ismerem. Itt hordom véres jelét, kínban égő testemen. Menekülni nem fogok előle, hisz ő a békesség ura. Visszaadja a megnyugvást, és nem hagy el soha…

2007.12.22. 21:15

Bocsi, az előbb lemaradt az eleje: Mikor az ördög templomba ment,   Síri csend lett odabent. A pap szájából kihullt a beszéd, Mindenki tördelte a kezét. És leült az ördög az orgonához. A sánta kántor menekült, A zsoltár metálba váltott. Nem a vég volt ez, csak a kezdet. Ördög testvér játssz még! A hideg ráz, ha a zenédet hallgatom. Késő volt, bezárult a retesz, A tornyon megfordult a kereszt. Éjfélkor megkondult a harang, És földre szállt egy sátáni hang....

2007.12.22. 21:13

az ördög templomba ment, Síri csend lett odabent. A pap szájából kihullt a beszéd, Mindenki tördelte a kezét. És leült az ördög az orgonához. A sánta kántor menekült, A zsoltár metálba váltott. Nem a vég volt ez, csak a kezdet. Ördög testvér játssz még! A hideg ráz, ha a zenédet hallgatom. Késő volt, bezárult a retesz, A tornyon megfordult a kereszt. Éjfélkor megkondult a harang, És földre szállt egy sátáni hang....     A szememből indul, de szívemből ered, az arcomon gördül, de lelkemre csepeg…   Csak azok látják meg a világot a maga valóságában, akiknek a szemét tisztára mosták a könnyek...   A sarokban szűköl, s vágyódik a remény, Semmit sem kér, csak elcsendesedve remél. Reméli a reményt, mit soha el nem ér, Mert a remény a lét, s léte semmit sem ér.   Ne reménykedj, hiszen mindnyájan ismerjük a történetet: csókjával árul el, aki szeret!   Amikor az éj suttogja neved, ha a sötét eggyé válik veled, amikor köd gomolyog körötted és senki nincs, ki ne félne - megáll az idő, és homály költözik a szívekbe...     Térdre rogyva égre nézek, Átkozom magam, amiért élek. Fáj a csend és fáj a lét, Megszenvedtem… most már elég!     Fáj olyant szeretni, akit nem érhetsz el, aki szinte azt sem tudja, hogy létezel. Tudni, hogy nem kellettél neki, érezni, hogy más is szereti, olyan, aki el is érheti.     A szívemben fájdalom, a lelkemben üresség, Úgy érzem, a szerelem csupa keserűség. Elhagyatva, megcsalva, kifosztottan állok, Hazug ez a világ, megcsaltak az álmok. Talán könnyebb lenne, ha gyűlölni tudnálak, De a magányom szinte üvölt utánad. S bár még bennem lüktet a megcsalás fájdalma, Mégis hozzád száll lelkem halk sóhaja. El kell feledjelek. El kell engedjelek. Csak az emlékeimben lehetek majd veled. Viaskodik bennem az ész és az érzelem, Pedig tudom jól, hogy hazug e szerelem.     Neked a játék, neked a szerelem, Neked a fény, és a végtelen. Nekem a hiány, nekem a küzdelem, Nekem a bűn és a félelem...     Levegőnek nézel, ahogy elmész mellettem s letagadod az érzést, hogy valaha is kellettem.   Nem nézel a szemembe, tán félsz attól, amit látnál? Pedig a szememben van minden, mire valaha is vágytál!

2007.12.22. 21:11

"Magadba roskadsz, mint egy elfáradt gyerek. Szél fújta szavaid, úgysem hallják meg. Kopott ágyak párnák, szakadt piszkos függöny, És lassan a földre hull, egy üvegszínű könny."   Úgy élünk, ahogy álmodunk - egyedül.   A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.   Oh, drága magány, az egyetlen társam, kivel már az életet, oly sokszor megpróbáltam, S mindig ugyanaz, csalódások sora, Mindig nézz előre, de vissza soha...   Felkelsz, és arcodra egy mosolyt festesz, Ez is kell a mindennapos jelmezedhez, Milyen szép vagy... Újra játszol, újra élsz, Magányodról nem beszélsz, Hangok hívnak, visszatérsz, Nem szeretsz, és nem remélsz... Ugye nem félsz??   Szeretni annyi, mint sebezhetővé válni. Bárkit szeretsz, a szíved bizonyára elszorul és esetleg meg is szakad. Ha biztos akarsz lenni abban, hogy sértetlenül megőrzöd, nem szabad odaadnod senkinek. Gondosan csomagold be hobbikba és apró élvezetekbe; kerülj minden bonyodalmat, biztonságosan zárd be önzőséged ládikájába vagy koporsójába. És abban a ládikában a szíved elkezd változni. Kemény, törhetetlen, és visszalágyíthatatlan lesz.

2007.12.22. 21:10

GOTHIC LÁNY A kopasz fák közt, Mélybíbor alkony Csorog le Sötét szemeidre. Éjszakákon át Illatos füstben, Néhány gyertyaláng Lustán imbolyog. E. A. Poe és holló, Különös versek. Hosszú éjszakák Halk szava füleidben. Fehér bőröd Mint hideg márvány, Melyet a nap fénye Sosem melegíthet. Rózsa ablakok, Gótikus ívű tornyok. Kőcsipkék, kőangyalok. A temető fenséges csendje. Te látod - a láthatatlant, Mikor az éj táncba hív. Mikor az eső táncol A hideg sírboltokon. S a világ - nem ért, Csak érthetetlen néz. Falat építesz magad, S világod köré. S magányos óráidban A sötétségbe mélyedsz, Mely óvón körbefon, Magába ringat. Néha, mikor úgy érzed, Ellened fordul már minden, Néha, kéklő ereidet Éhes pengékkel vagdosod. Hegek fehérlenek kezeden, S friss vér csordul Soha be nem gyógyuló, Égő lelkeden. Sötétség ékszere! Borotva élen járod táncod! Nem értenek meg: sírsz, Vágsz, sötétségbe fordulsz. A sötétségbe menekülsz, Mert a fény széttép? Kár siettetni a véget... Egy nap úgyis oda kerülsz... Óh, gothic lány, Nem vagy egyedül! Más is járja véres táncát, Ne menekülj...

2007.12.22. 21:10

EGY LÉLEK A SÖTÉTBEN Figyelsz magadba, a lelked fáradt. Elsuhannak előtted az árnyak. Hiányzik valami, nem ezt vártad. Még mindig figyelsz, de ezt már láttad. A rejtett sötét egyre mélyebbre fúr beléd. Kérdezed tőle, de nem mondja a nevét. Indulatokat támaszt feléd, s lassan elveszi az ember eszét. Irányít téged és észre se veszed. Pedig olyan veled, mint mézzel az ecet. Utálod őt, mégis vele fogsz kezet. De lejár az időd, és elveszted az eszed. Várj! A sötét mélyén pislákol még fény. Figyelsz rá, és feltűnik a remény. Mit Ő képvisel, csupa jó és erény. De még mindig szívja lelkedet a lény. Megtiltod neki, de ő nem hallgat rád, és végre elnyökögöd első imád. Úgy érzed: ez végre nyugtot ád, de hited nincs, hogy folytasd tovább. Kezdődik újra az önsajnálat. Megint hallgatod: ő mondja a vádat. Újra ellep téged az utálat. És ismét úszol szemben az árnak. Szenvedés, mi az neked, Hisz semmi nem történt veled, Egy érzés, mely végigkísér minden hajnalon, Egy szörnyű ,szívet tépő fájdalom, A keserűség, szomorúság ordít belőled, De egy hangot sem hallani felőled, Könnyeid közt küzdesz némán, Egyedül érzed magad, árván, A múlt emlékei marják szívedet, Bánatodat soha nem feledheted, Mert a kínzó emlék kísér, És örökre benned él!

2007.12.22. 21:08

Feltámadt Éj Sötét erdőben, éjféli órán, megdermednek a fekete fák. A halotti csend világa ez, nem hallani az erdő zaját. Itt ásít a Halál fekete torka, a Vég sóhaja száll belőle, Tompa lidércfényt áraszt magából, minden, mi él, retteg tőle. A sötétség borzalma életre kél, a süket csöndbe üvölti dalát, Felizzanak hideg szempárok: az Éj megszülte újabb démonát. A fényes angyalok rég elkárhoztak, fekete tündérekké lettek, Ködös titkukat a szélbe suttogják, zord fájdalmukban vért könnyeznek. Árnyak suhannak a fák között, ők is magányos kísértetek, Hideg tűz lángja lobban szemükben, eljött az idő, hogy visszatérjenek... Elveszett lelkek bolyongnak szüntelen, nem találják a megnyugvást, Gonosz bűnök miatt hurcolják láncaik, csörgésük veri fel az éjszakát. Élükön jár a Sötétség Úrnője, könnyek és halottak jelzik a nyomát, Hold fénye csillan meg gyilkos tőrén, vérfolyóból oltja kínzó szomját. Nem ismeri a kegyelmet, bosszúvágy hajtja, egyre űzi, Örök fájdalma vért követel a lelke oltárán feláldozni. Ő maga az iszony s a félelem, ám megöli a felvirradó hajnal, De ősi gonoszsága örökké megmarad, feltámad minden alkonyattal...     Utolsó leheleted Kómába dőlt a nap, homályos lett a világ, Elborult az agyam, haragom az égbe kiált. Lassan fájdalmas tiszta szenvedésed akarom, Gyötrő siránkozásodért, bármim odaadom. Úgy szeretném hallani, szíved sóhaját, Az utolsót... ahogy kileheli bánatát! Gyenge szívverésed monoton zsivaját, Elhalkult zajod, megnyugodott hangját. Vérezz ezer hegből, vágyaid magányában, Gyötrődj millió sebből, szíved fájdalmában. Ó hallani csendben, ahogy a bőröd szétfeszül, Romlott mosolyom eltölt majd, ahogy véred kihűl.

2007.12.22. 21:07

Színdarab a Fekete Színházban A díszlet kész, pókhálófüggöny mögött a színészek állnak, Minden csendbe süllyed, én is, ők is, csak rád várna. Hiúságok fehér csontjaiból faragott páholyban a te helyed, A mélység magasságából a neked írt darabot most nézheted! A karmester legyint, sírnak a hegedűk keserves keserűn, A függöny elporlad, s a színtér szürke, halovány fénybe merül. Megkezdődik a színdarab, melyet én írtam, s csak neked szántam, Kényelmesen ülsz? Élvezd, az előadást dőlj hátra bátran! Első felvonás, angyalok égi serege a bíborárnyékú színen, Üdvözítik urukat, a Halált, neki énekelnek oly híven. Jeges léptű nimfák úsznak elő, lejtik megtört, légies táncuk, Az angyalokat ölelve meghalnak, s felgyullad gyászi lángjuk. Második felvonás, férfi lép elő, karján halott kedvese, Arca fehér, szeme fakón dereng, de még így is ő a szerelme. A sírba fekteti, s úgy dédelgeti, mint ha csak álomba merülne, S nem a fájdalmasan szép Halál ölelésébe merülne. Látom, tetszik az előadás! Ne takard el hát ártatlan szemed! Hiába mennél, a bűntudat leláncol, hiába hadakozik kezed. Hiába is kiabálsz, itt fogsz ülni, s végig fogod nézni, Hogy a szívem véréből írt darab, történetét hogyan végzi. Utolsó felvonás, csupasz a színpad, csak egy lány áll közepén, Magányosan rád néz, de nem láthat fekete könnyei függönyén. Vakon emeli kezét, ujjaival vádlón rád mutat, Némán üvölti feléd a kínkeserves hazug múltat. Az előadás véget ért. Most akár fel is állhatsz, el is mehetsz, De megmozdulni nem tudsz, s a sorsod ellen semmit sem tehetsz. Hazugságaidért én ezt az ajándékot adtam neked cserébe, Bevégeztem, meghalok, de magammal viszlek a pokol legmélyére!

2007.12.22. 21:07

A hollók álma   A hold ismét világít, Engem is elkábít… Repülnek a hollók, sok száz, tán ezer… Csukd be a szemed, és te is köztük leszel. Hagyd, hogy repítsenek, csukd be szemed, Itt már csak álmodozni lehet. Álmodj, táncolj hűvös felhőkön, Lángolj, égj el tüzes mezőkön, Simítsd végig kezed az embereken, Hidd el, a hollók-álmát hamar megszereted. Kapaszkodj, és add át magad a rémálomnak, A soha meg nem történt iszonyatnak. Sírj, sírj a végét várva… Álmodj, könyörögj táncot járva, Zokogj, zokogj a csillagokon állva, Hiszen ez nem más, mint a hollók-álma! Sikíts, hisz nincs, aki megmentsen, Ordíts, hisz nincs, aki szeressen, Zokogj, mert nincs még vége, Csak az örök megnyugvás kéne… Kínoz, széttép, de nem tudsz mit tenni, Beléd mar, elkábít, de nem tehetsz semmit. Majd mikor vége mindennek, s az árnyak Csendben távoznak, de téged várnak. Becsukod szemed, és csöndben vársz, Majd kinyitod, de semmit sem látsz. Elvesztél… elvesztél a sötétben, Elvesztél… elvesztél az elmédben. Kasza a kezében, érkezik a Halál, S lebeg feléd… lebeg, mint egy madár. S te csak állsz, csukott szemmel, a halálra várva, Hiszen ez nem más, mint a hollók-álma!

[295-276] [275-256] [255-236] [235-216] [215-196] [195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1] [Archívum]